Személyiségelemzés teázási szokásokból

2018.01.11

Van az úgy, hogy megismerkedünk valakivel. Nem tudjuk, hogy mit várhatunk tőle, hogy milyen személyiség. Az alábbi írás segítséget nyújthat elmélyedni az önismeretben, vagy egy másik ember személyiségében.
Az alább leírtak nem szentírások, hiszen a személyiségünket ezen kívül rengeteg más hatás is befolyásolhatja. 
Válaszd ki, először, a három lehetőség közül. hogy milyen fajta teát iszik az illető, aztán pedig a teához hozzáadott ízesítők kombinációjából össze tudod rakni az adott személy legjellemzőbb tulajdonságait! 
Jó szórakozást!


Nem iszik teát
Változó személyiségek. Mellettük nem unatkoznak az emberek, tud gondoskodni életre szóló meglepetésekről. Változékonyságukból  adódóan lehet, hogy amit most teljesen komolyan gondolnak, azt 1-5 év, vagy akár pár hónapon belül már teljesen másképp. A többi típushoz képest ő a leggyorsabban fejlődőképes, de ő teszi túl magát a legkevésbé az őt ért sérelmeken.  
Általában nem vágynak a túl nagy lelki mélységekre, sok kapcsolatuk, de kevés barátjuk van.
Lendületesek az élet miden területén, tudnak törtetni, igyekeznek nem átgázolni másokon, de ez gyakran mégis sikerül. 

Filteres tea
Általában egyedül él, nem annyira komfortos körülmények között, de társra vágyik. Változó teljesítményt mutat az élete minden területén. A jövőképébe általában beletartozik egy boldog család képe, ami a saját családjára vonatkozik, akkor is, ha rossz viszonyban vannak, ebben a tekintetben és társas kapcsolataiban, és a földön való létezésében vágyik a harmóniára, és erősen dolgozik rajta.

Szálas tea
Általában ez a típus jobban szelektál a saját kapcsolataiban, az őt körülvevő tárgyakban, válogatós. A divatirányzatokból azokat választja, amelyik szerinte a legtöbb miőséget képviseli.
Nehezen lép túl bizonyos dolgokon,úgy gondolja, hogy ő erkölcsösebb a többi emberhez képest, nem veszi számba, hogy önmagán kívül még nagyon sokan vannak, akik annyira komolyan veszik az íratlan szabályokat, mint ő. Nehezebben kommunikál, mint a többi típus.

Citrom
Hajlamosak az aprólékosságra, gyakran elvesznek a részletekben. Szinte csak és kizárólag a fejükre hallgatnak, nem pedig a szívükre. Jók a racionális képességeik, nagyon nehéz átverni őket. Inkább szerényen élnek, ennek ellenére szeretik a nagy felhajtást, ha ez nem az ő pénztárcájukat terheli. 

Citromlé
Praktikus ember. A praktikum van mindenek előtt. Ő az, aki sosem venne meg csak a divat vagy a márka kedvéért egy terméket. Mindig azt választja, ami a legsokoldalúbb megoldás, amiből a legtöbbet lehet kihozni. 

Citrompótló (ízesítő)
Szereti segíteni a környezetét, és szép számmal előfordul, hogy adakozik. Gyakran elsiklik a lényeg felett, felületes. Hatalmas szíve van, de hiszékeny, könnyen át lehet verni. Rendkívül elnéző másokkal szemben, könyű vele együtt élni. 

Cukor
Felpörgetett életet él. Állandóan pörög, viszont nem mindig halad gyorsan. Hajlamosak nem kitűnni a tömegből, igyekeznek mindig képezni magukat, több-kevesebb sikerrel. 
Párkapcsolatukban nagyon meghúzzák a határokat, és nagyon pontos elképzeléseik vannak arról, hogy mit is várnak el egy kapcsolattól. Tulajdonképpen a párkapcsolat az egyik legfontosabb téma az életükben, mert csak innen képesek teljes mértékben elfogadni az őket érő impulzusokat. A családon és közeli barátokon kívül nagyon ritkán fogadnak el bármilyen véleményt vagy kapcsolódást. 

Méz
Jólelkű. Idealista. Naív. Érzékeny. Képes megdolgozni a sikereiért, és midig a csúcsra akar törni. Szeret pletykálni, általában ő a társaság középpontja, ha olyan kedve van. Nem jellemzőek rá a hangulatingadozások. Jó társ, általában betartja a szavát.

Tej
Általánosságában kiismerhetetlen jellem. A magánéletben van, amikor megfelel az elvárásainknak, és olykor igencsak nem. Őszinte, nincsenek titkai. 

Tejszín
Sokszínű emberek, sokmindenhez értenek, de általában nem mélyítik el a tudásukat.

Kalóriamentes Édesítő
Gyakran elcsábulnak,engednek a kísértésnek, de igyekeznek bizonyos, mások számára viszonylag elfogadható keretek között maradni, párkapcsolatban, karrierben, és étkezés területén. Szerelmes típus.
Szeret játszadozni a lehetőségekkel, amit az élet elé dobott. 

Gyógynövényes édesítő(mondjuk stevia) 
Két típusa van. az egyik hajlamos a függőségekre az élet minden területén. 
A másik pedig igyekszik mindig a győztes oldalon állni. Oda pártol, ami szerinte megüti a mércét. Ő maga is igyekszik olyanná válni, hogy méltó legyen a sikeres oldalhoz.

Speciális, nem répacukor alapú cukrok
Divatorientált. Az itt és mostban él. Nem akar lemaradni a legújabb kutatásokról, témákról, társadalmi szokásokról. Több témában is el tud mélyedni, nem csak felületesen.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el