
A csüggedés hátterében - oknyomozás


Eljött hozzám egy viszonylag jól szituált nő. 3 órán át panaszkodott, hogy bárhogyan próbálja rendbe szedni az életét, mindig közbejön valami. Ez már gyerekkora óta így van.
Mindig próbál lelkileg erős maradni, de néha bizony erőt vesz rajta a csüggedés, és olyankor értéktelennek érzi magát. Sőt. Minden olyan periódusa után, amelyik nem sikerül, egyre értéktelenebbnek érzi magát és feleslegesnek. Úgy érzi, hogy bármekkora energiát fektet a projektjébe, sosem tudja elérni a céljait.
A Tarot kártya tanácsa
A sikerei nem a szakmai tehetségén és szorgalmán múlinak.
Már előző életéből hozta ezt a "szerencsecsomagot" , melyet a mostani élete még jobban elmélyített. Körülbelül 10 év, mire rendbe tudja ezt maradéktalanul hozni az életében.
A hölgy nehezen látja meg a színfalak mögött végbe menő dolgokat, érzelmeket. Nehezen tudja kiismerni az embereket, ami konfliktushelyzetekhez vezet, ami egyébként elkerülhető lenne. Még sötétségben tapogatózik, és útkeresésben van.
A kártya azt mondja, hogy el fogja érni a célját előbb-utóbb.
Ennek a problémának a kezelésére az kellene, hogy sokkal többet kommunikáljon másokkal, és olyanokkal is, akikkel igazán szeretne beszélgetni,ne csak olyanokkal, akikkel amúgy is szokott.
Ez egy nagyobb falat a kérdezőnek, ezért több oldalról is meg kell támogatni a fejlődést feltéve, ha komolyan gondolja azt, hogy szeretne tenni magáért.
Ajánlott teakeverék :
Melegítő és hűtő hatású teák
Rozmaring, babér, csipkebogyó, + körömvirág, kálmos, kamilla, svédfüvek,zeller, acsalapu,fehér fagyöngy, közönséges galaj, erdei aranyvessző, korpafű.
Továbbá olvasson szakirodalmat ezzel kapcsolatban.
Másik probléma, hogy a nőiességét kevésbé éli meg. Inkább férfi ruhákba öltözik, testileg és lélekben is, és azt mutatja a külvilág felé, mert halálfélelme van, hogy elrabolják őt, vagy szétszakítják a párkapcsolatát.
Többet kellene flörtölnie. Akkor is, ha nem akar semmit sem a másik féltől, és nem is történik semmi.
Csinosabb ruhákat kellene hordania otthonra és az utcára is.
Először valósítsa meg ezeket az életében, iktassa be a hétköznapokba, és körülbelül másfél év múlva jöhet a következő lépcsófok. Addig pedig az aktuális problémákkal foglalkozunk.